4)Utazás önmagadhoz – a masszázs történetei. 4 rész

Ott, ahol a csend már nem visszatart, hanem elenged

Van egy pillanat, amikor az ember érzi, hogy nemcsak a teste vágyik ellazulásra, hanem valami mélyebben is szeretne fellélegezni. Mintha a belső rétegek lassan egymás mögül bújnának elő, és közben csendben megkérdeznék, vajon van-e még tér bennünk ahhoz, hogy megengedjük magunknak a feloldódást. A csakra tisztító és harmonizáló masszázs ebben a belső térben kezd el hatni, ott, ahol az érzések nem szavakban élnek, hanem finom energiaáramlásban, rezdülésekben, apró belső elmozdulásokban.

Először talán még alig történik valami. A test még figyel, a lélek még óvatos, mintha nem lenne teljesen biztos abban, hogy szabad-e elengednie mindazt, amit eddig magában hordozott. Aztán egy helyen mégis megnyílik valami. Egy finom melegség, egy lágy áramlás, egy alig észrevehető érzelmi mozdulat, amely nem tolakszik előre, inkább halkan megjelenik, és marad. És ebben a maradásban kezdjük megérezni, hogy vannak rétegek, amelyek eddig zárva voltak.

A folyamat nem siet. Nem kér erőfeszítést, csak jelenlétet. Az érintés lassan halad, és közben a lélek is megpróbál felzárkózni hozzá. Olykor felbukkan egy régi emlék érzése, vagy egy megmagyarázhatatlan szorítás enged el belül, mintha a test tudná, hol tartotta eddig a feszültséget. A légzés mélyebbé válik, de még nem teljesen, mert a megengedés nem egyszerre érkezik, hanem apró részekben, ahogy a lélek is bizalmat gyűjt.

És ekkor történik meg az a csendes fordulat, amikor már nem az érintés dolgozik, hanem valami belülről kezd átáramlani. A szív körül tágasabb lesz a tér, a belső zaj lelassul, és az ember ráébred, hogy nemcsak fáradt volt, hanem tele. Tele kimondatlan érzésekkel, elrakott gondolatokkal, meg nem élt megállásokkal. Most azonban mindez nem fájdalomként jelenik meg, hanem lágy elengedésként, amelyet nem kell irányítani, csak átengedni magunkon.

Ebben a csöndben a megpihenés már nem kívül történik, hanem belül. A lélek nem rohan tovább, hanem visszaérkezik a saját középpontjába. És ahogy a test egyre könnyebbé válik, úgy nyílik meg az a belső tér, ahol végre van hely a nyugalomnak, a gyógyulásnak, annak az egyszerű, mégis mély érzésnek, hogy most szabad megengedni mindazt, amit eddig tartani kellett.

És innen már nem kérdés, hogy ez az út nem kifelé vezet, hanem befelé. Oda, ahol a csend nem üresség, hanem megtartó jelenlét.
Péli Ildikó

Ha érzed, hogy ezek a sorok benned is tovább rezegnek, tudd: amit itt olvastál, csak a kapu. A mélyebb rétegek a zárolt térben várnak — ott bontom ki részletesebben az összefüggéseket, a belső folyamatokat és azokat a felismeréseket, amelyek akkor születnek, amikor valóban befelé figyelsz.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott.

Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott. Oldalhoz vezető linket a peliildiko74@gmail.com

címen tudsz kérni!