A belső munka csendes igazsága!

A valódi változás bennem kezdődik.

Aki elindul az önismeret és önszeretet útján, számos dologgal kell szembenéznie. Figyelned kell a gondolataidat, az érzéseidet, legyél a jelenben. Az "ismerd meg magad" mondatok mögött komoly és fárasztó munka áll. Vagyis aki ilyet mond, lehet nincs tisztában azzal, hogy ez milyen komoly vállalkozás, mert hát ugye mondani könnyű. Néha még azt is elhisszük, mi olyan jók vagyunk ebben, és csak osztjuk a jónak vélt útmutatást anélkül, hogy valódi segítségnyújtás állna a háttérben. Megítélni, véleményt alkotni is csak a saját élettapasztalatunk, mintáink, traumáink, társadalmi elvárásaink, téveszméink stb. keresztül tudunk. Ez viszont egy nagyon jó út saját magunkhoz. Lehet azonban, hogy egyszerűen kotnyelesek és tudálékosak vagyunk, és kéretlenül öntjük az okosságokat. De tételezzük fel, hogy ez nem egészen így van.

Foglalkozunk magunkkal, és már az utunk sűrűjében járunk, és csak a segítség motivál minket… na akkor is csak leginkább saját tudatunk minőségén át látjuk a világot és a többi embert. Ezért jó dolog, ha figyelünk magunkra, főleg arra, hogyan viszonyulunk az emberekhez… és minden érzést, amit kiváltanak belőlünk, tudjuk, hogy dolgunk van vele. Ha valakit mélyen elítélsz valamiért, és ez érzést is vált ki belőled, akkor biztos lehetsz abban, hogy azt a dolgot magadban is utálod. És ez fordítva is. És most eljutottunk oda, hogy tudatosan figyelünk saját magunkra. Tudatunknál lenni sok belső munka eredménye, főleg ha ezt napról hétre és hónapról hónapra, évről évre egyre több ideig és több rétegben tudjuk megtenni.

Akkor láthatjuk, hogy azon felül, hogy az elme szeret a múltban vagy a jövőben lenni, de még véletlenül sem a jelen pillanatban. És ha mégis, akkor elég intenzíven élhetünk meg pillanatokat. Például amikor valami félelmetes vagy izgalmas dolog történik velünk, maradjunk az izgalmasnál, akkor teljes mértékben jelen vagyunk a pillanatban. Adrenalin szabadul fel, száguld a vérünk és az energiánk, még mi magunk is képesek vagyunk szárnyalni… olyan érzés. De mit gondolsz, ha ebben a helyzetben is az elme a múltban lenne, mit vennél észre abból, amit épp csinálsz? Alig többet a semminél. Legyen a múlt vagy a jövő, lényegtelen, mert az életedet a mostban éled. A múltban élés depresszióhoz, a jövőben élés szorongáshoz vezet.

Szóval ha már tudunk magunkra figyelni és tudatosak vagyunk, akkor képesek vagyunk egy adott helyzetben, történésben felismerni a régi mintáinkat, mire hogyan reagálunk, mit mondunk magunknak. És ekkor kezd egyre érdekesebb és sokszor fájdalmasabb lenni a dolog, mert rájövünk, hogy saját magunkat bántjuk, bíráljuk, kritizáljuk, megítéljük, megvetjük, szégyelljük, az életünk legjavában napi több órát töltünk a tudatalattink mintáinak reakcióitól függően. És még erre rájön a kívülről kapott visszajelzés is… sokszor hallom, engem nem érdekel, ki mit mond. És tényleg, az elméd egy sötét részében lehet, hogy így van. És sokszor történik valami, vagy csinálsz valamit, mondjuk egy kis videót a nyaralásról. Milyen érzések, gondolatok jönnek fel benned, mielőtt megosztod, és miután megosztottad? És még ne is beszéljünk a videóra kapott lájkok vagy diszlájkok hatásáról. Természetesen ahány ember, annyiféle válasz születik, és abban is biztos vagyok, hogy lehetne csoportokat állítani belőlük, én most azt nem szeretném. Csak érzékeltetni, hogy a legtöbb fájdalmat a saját megítélésünk és félelmünk okozza.

És amikor erre rájössz, és tudatában vagy, és felismered, még akkor is ott van az érzés… de hogy reagálsz, mit teszel? Hogy kezeled ezt magaddal? Legyintesz csupán… ó, ez csak minta… vagy beleragadsz a fájdalomban, neheztelésben, vagy csak tudatában maradsz, és realizálod a múltadban rögzült sérült mintát és érzést, és tudatosan átprogramozod… újraidegezed a rendszert? Hisz nem az a gyógymód, hogy legyintesz, és azt mondod, hogy jó, ezzel nem foglalkozom, keresek egy szép emléket, és gyorsan elfelejtem az előbbi érzést, emléket vagy bármit, ami a fájdalmat, félelmet keltette benned. Elárulom, ez nem megoldás, csak még mélyebbre tolod az amúgy is mélyen eltemetett mintát, ami mélyen megbújva irányítja az életed és a reakcióidat.

Először is fel kell ismerni, meg kell látni, észre kell venni és tudatosítani, hogy ott van, és te tetted oda, elfogadni a jelenlétét, és tudni, hogy az már nem határozhatja meg a jelen pillanatodat, hiszen az a múlt. Megfigyelem, elfogadom, hogy ott van, nem akarom rögtön másra terelni a gondolatomat, megélem az érzést, majd tudatosítom magamban, hogy már más a helyzet… már okosabb, bölcsebb, figyelmesebb vagyok… bármi, ami épp van bennem. Ha meg akarod változtatni az életed és ahogy magadról gondolkodsz, tudatosnak kell lenned a régi hiedelmek, minták, traumák okozta sérülésekre. Ezek beidegződtek az idegpályákon, a tudatalattid bugyraiban, és felismerni, elfogadni és újraidegezni az új énedet, ki vagy, kinek tartod magad, ki akarsz lenni… Az új én megalkotása legalább olyan hosszú és munkás folyamat, mint a téves énképet újra és újra megalkotni. Nem elég akarni, elképzelni, bevonzani, ha a régi minták futnak a belső lényedben. Ha ezzel tisztában vagy, minden sokkal gyorsabban alakul.

Drága lélek, tudom, hogy képes vagy rá, tudom, hogy az vagy, akinek ott mélyen érzed magad. Csodás utat a valódi önmagadhoz.