A G-pont és a „lenyelt nem!

Sok nő nem úgy él, hogy tudná: sebei vannak. Nem úgy kel fel reggelente, hogy azt mondja, valami fáj bennem. Egyszerűen csak él. Teszi a dolgát, kapcsolatban van, dolgozik, igyekszik jól működni. És közben, valahol mélyen, ott van egy halk érzés, hogy valami nem stimmel egészen. Nem nagy dolog. Nem drámai. Inkább egy hiány. Az öröm nem érkezik meg teljesen. A test nem válaszol úgy, ahogy "kellene". A vágy kiszámíthatatlan, vagy épp eltűnt.

Ilyenkor sok nő nem a múltjára gondol. Nem sebeket keres. Sokkal inkább magára mutat. Arra a gondolatra, hogy biztos benne romlott el valami. Hogy nem elég érzékeny. Nem elég nőies. Nem elég jó. Pedig a test ritkán romlik el. A test sokkal inkább alkalmazkodik.

Van egy pillanat, amikor ez az alkalmazkodás elkezdődik. Egy finom belső mozdulat. Egy alig érzékelhető összehúzódás. Egy halk jelzés, amely még nem szó, csak érzés. A test nemet mondana. A száj azonban hallgat. Nem feltétlenül azért, mert félelem van jelen. Gyakran inkább azért, mert a nemet nem volt jó kimondani. Mert a béke fontosabb volt. A kapcsolat. A megfelelés. Az, hogy ne legyen baj.

Sok nő nem emlékszik pontosan arra, mikor tanulta meg ezt. Nem egyetlen eseményhez kötődik. Inkább egy hosszú, csendes tanuláshoz. Apró helyzetekhez, ahol a belső igenek és nemek lassan elhalványultak. A test ilyenkor nem lázad. Nem tiltakozik hangosan. Alkalmazkodik. És közben megjegyez.

A G-pont ebben a történetben nem technikai kérdés, nem cél, nem teljesítmény. Sokkal inkább határterület. Egy belső hely, amely érzékenyen reagál arra, hogy az igen valódi volt-e, vagy csak kimondott. Amikor egy nő újra és újra átlépi önmaga belső határait – sokszor szeretetből, megfelelésből, abbéli igyekezetből, hogy rendben maradjon minden – a test tanul egy mozdulatot. Visszavenni az érzékelésből ott, ahol túl sok lenne érezni.

Ez a tanulás ritkán drámai. A G-pont nem fáj azonnal. Nem jelez hangosan. Inkább elcsendesedik. Tompábbá válik. Néha mintha nem lenne ott. Máskor nyomásként, zsibbadásként, furcsa visszahúzódásként ad hírt magáról. Ezek a jelek nem problémák. Nem hibák. Üzenetek. A test így mondja el, hogy itt egyszer nem volt biztonságos teljesen jelen lenni.

Sok nő mesél megjátszott orgazmusokról. Nem hazugságként beszél róluk, hanem valami magától értetődő dologként. Mintha ez lenne a rend. Pedig ezek a pillanatok gyakran nem mások, mint védelmi mozdulatok. Van, aki a férfit védi velük. Hogy ne kelljen szembenéznie a kudarccal. Hogy ne sérüljön. És van, aki saját magát védi. Attól a kérdéstől, amit túl nehéz lenne feltenni: miért nem érzem azt, amit kellene, és miért nem jó ez nekem?

A "lenyelt nem" ritkán hangos. Nem kiált. Ott marad a szövetekben, finom feszülésként, meg nem mozduló érzésként. Van, hogy a nő egyszerűen eltűnik a testéből. Megteszi, amit kell, de belül nincs ott. Ez nem gyengeség. Ez intelligencia. Egy válasz arra, amikor a választás nem volt teljes.

A test nem erkölcsi kategóriákban gondolkodik. Nem azt figyeli, mi volt helyes vagy helytelen. Csak azt érzékeli, volt-e tér nemet mondani. Ha nem volt, akkor később ő mond nemet. Csendben. Érzéketlenséggel. Visszahúzódással. A G-pont ebben az értelemben nem elromlik. Emlékezik.

Az érzékelés visszatérése ezért nem akarat kérdése. Nem döntés. Nem technika. A test akkor kezd újra reagálni, amikor érzi, hogy már nem kell sietnie. Nem kell megfelelnie. Nem kell túllépnie önmagán. Amikor a megállás nem jár következményekkel. Amikor a nemet nem kell többé lenyelni.

A gyógyulás iránya nem az, hogy hangosabbá váljunk, és nem is az, hogy mindig nemet mondjunk. Sokkal inkább az, hogy észrevegyük azt a belső mozdulatot, mielőtt eltűnne. Hogy maradjunk még egy pillanatig az érzettel. Hogy a test megtapasztalhassa: most figyelnek rá.

Lehet, hogy eleinte csak annyi történik, hogy már nem üres. Vagy hogy egy halk melegség jelenik meg. Vagy csak az, hogy nem kell azonnal továbblépni. Ezek nem célok. Ezek jelek. Apró visszajelzések arról, hogy a test újra kapcsolatba lép önmagával.

És ha most ez a szöveg sok volt, az rendben van. Ha nem éreztél semmit, az is. A test nem siet. Nem erőszakolható. De emlékszik arra a pillanatra, amikor végre nem kellett hallgatnia.

Péli Ildikó