A Jelenlét Érintése. Hogyan vezet el egyetlen mély levegővétel az Isteni Énhez?

Gondolatok az én-ről, a félelmek elengedéséről és a valódi megtapasztalásról

Hallottad már, hogy az ember 3 részből áll: szellem, lélek, test?

És hogy van egy bennünk élő – vagy legalábbis egy magasabb – énünk, az Isteni én? Amit mi magunknak, vagyis "én"-nek élünk meg, az a kisén. Ez csak így átfogólag, hogy legyen egy kiindulópont.

Miből is áll az "én"?

Felteszed a kérdést magadnak... Akkor vajon mit válaszolnál?

És most ne azt, amit eddig olvastál vagy hallottál erről a témáról, hanem azt, amit a kérdés feltevése után valódi megélésként élsz meg, vagy éltél már meg!

Már olvastuk, láttuk és hallottuk, hogy mit kell érezni és átélni, mi a helyes és a frankó. Megmondták már százan és ezeren, hogy hogy is van ez, mit kell érts ez alatt, és mit kell, hogy higgy és gondolj magadról.

De vajon tényleg az az, ami rád biztosan érvényes?

Volt már valódi megtapasztalásod, vagy csak tudatos elmélkedésed ezen a dolgon?

Megvan számodra a saját igazságod – legalábbis a jelenlegi?

És hogy miért mondom ezt? Csupán azért, mert a fejlődésünk szintje és fokozatai határozzák meg, hogy mit értünk és érzünk, miben hiszünk, mit tartunk lehetségesnek vagy lehetetlennek...

Sokszor gondolkodom ezeken, és felmerül a kérdés: vajon 5 év múlva miben fogok hinni?

Hiszen ha az elmúlt 10 évet veszem alapul, akkor fergeteges változásokat éltem meg, és olyan információkra lettem nyitott és ismertem fel, amiről pár éve még csak hallani sem akartam, vagy fel sem fogtam volna őket. A fejlődésem az elmúlt 6 évben ugrott meg jelentősen, de kimagaslóan az elmúlt 2,5 évben.

A kiváltó ok az volt, hogy fejlődni akartam, szeretni akartam magam, és mindent fel akartam emelni – a rezgésemet –, és ehhez meg is kaptam minden lehetőséget és segítséget. Amit persze akkor, amikor történt, nem így éltem meg.

Ki vagy mi az én és az Isteni Én?

Le tudnám írni hosszan mindazt, amit tanultam erről a témáról, és mindazt, amit én érzek és hiszek róla. De azt most nem teszem, hiszen akkor elsiklana a lényeg: a személyes megélés.

Nekem volt több is, és más-más élmény társul hozzájuk. De mind maradandóan belém égett – pozitív értelemben.

Egy nagyon egyszerű példát hoztam, ami velem esett meg, és számomra jelentős élmény és felismerés volt. Bízom benne, számodra is lehet egy kiindulópont.

Kommunikálok az angyalokkal, és sokszor a segítségüket is kérem. Mindezek mellett megéltem és tudom, hogy van egy felső énem, aki sokszor ott áll mellettem, vezet, és rendbe teszi a dolgokat, amiket én figyelmetlenségből, szórakozottságból vagy akár egós akaratból elrontok – vagy nevezzük úgy, hogy nem a számomra legjobb megoldást választottam. És sokszor a kis, tudatlan énemen kívülről jön a segítség.

Van, aki ezt Isteni vezetésnek hívja vagy Isten gondoskodásának. És ez így is van. De emellett van egy magasabb éned, egy isteni éned (Istened, vagy Istennőd) – Isteni eszencia.

Oké, de Ő kicsoda, vagy hogy is van ez? – kérdezheted.

Minden ember másképp éli meg, és más a hiteles válasza.

Egy buszút története

Elmesélek egy kis, rövid történetet, ami velem esett meg nem is olyan régen. Budapestre utaztam autóbusszal. Az út kb. 1 óra időtartam.

Ahogy szoktam, bambultam ki az ablakon, és elmerültem a gondolataimban az új szentélyről, a feladatokról, és be-bevillantak a legutolsó kapcsolatomból emlékképek. Volt, mikor tudatos lettem rá, és volt, mikor magukkal ragadtak ezek a gondolatok.

Emlékszem nagyon pontosan, mert annyira élménydús volt. Néztem ki az ablakon, majd visszanéztem az utasokra, vettem egy levegőt...

És bumm, beütött a jelenlét.

Eltűnt minden gondolat. Csak ott ültem, és vettem egy mély levegőt. Minden ezredmásodpercet megéltem: emlékszem az illatra, a pillanat csendjére, az orromba beáramló levegőre, ahogy végigárad le a tüdőmbe, és arra, mit éreztem közben.

Erre pontos szavak nem léteznek – legalábbis én még nem találtam meg az ide pontosan illőt.

Felismertem, hogy élek, és minden körülöttem él; semmi sem halott vagy élettelen. Ránéztem a kezemre, felemeltem az ujjam, éreztem az energiát és magát az életet.

Ez az élet az, ami kitölti a testet – azt, ami én (Énnek érzékeltem). Tudtam és éreztem, hogy ez az élet a testben van, a testben vagyok, és oda megy a test, ahová az élet irányítja.

Az az én maga az élet, a mindenség egy darabja, az élet, a szeretet... Vagyok. Én vagyok.

És ha elhagyom a testet, az semmivé válik, és Én megyek tovább, és ott vagyok mindenhol. Szavakkal csak így tudom megfogalmazni ezt a meghatározó, hatalmas élményt.

Elöntött a boldogság, az öröm és a béke, és nem értettem, hogyan is félhettem eddig bármitől is... És amit előtte gondoltam, mennyire naiv és gyermeteg, jelentéktelen semmiség RÁM nézve. Arra, aki vagyok.

A felismerés megmarad

Az a jelenlét és tudatállapot alig tartott pár percig, és tovatűnt a hatása, de a felismerés itt maradt velem. Sajnálom, hogy nem tartott tovább – hogy nem tudom ezt az állapotot tartósan megélni.

Van, mikor félek dolgoktól, élethelyzetektől, és igyekszem ilyenkor felidézni, amit átéltem, amire ráláttam. Igyekszem tudatosan az Énemet választani.

Ki vagy Te?

Miért vagy itt?

Mi a szeretet?

Tudsz szeretni?

Mi az élet?

Ezekre a kérdésekre ahány ember és életkor, annyi válasz létezik.

Mi a tiéd?

Kívánom, megtaláld azt, amit keresel, és azt, aki vagy.