A test a saját ritmusában gyógyul!

A test a saját ritmusában gyógyul. Ez talán az egyik legnehezebb dolog, amit ezen az úton meg kell tanulnunk elfogadni.

Mi, emberek szeretünk sietni. Szeretnénk minél hamarabb megérteni, mi történt velünk, szeretnénk gyors válaszokat és gyors megoldásokat. Ha fáj valami, azt szeretnénk, hogy elmúljon. Ha hiányzik az öröm, azt szeretnénk, hogy visszatérjen. Amikor egy nő elindul a saját testével való gyógyulás útján, gyakran ott van benne a kérdés: vajon mikor lesz már más? Mikor fog újra reagálni a testem? Mikor érzem azt, amit régen vagy amit mindig is szerettem volna érezni?

A test azonban nem a sietség nyelvén működik. Nem követ határidőket, nem igazodik elvárásokhoz. A test figyel. Figyeli, hogy van-e biztonság, van-e tér megállni, van-e lehetőség érezni anélkül, hogy az érzések miatt ítélet vagy sürgetés érkezne.

Amikor egy nő elkezd közelebb lépni a saját testéhez, eleinte gyakran úgy tűnik, mintha semmi sem történne. Az érintések néha üresek maradnak, a figyelem visszafordul önmagába, és a test csendben figyel. Ez a csend azonban nem üresség. Inkább olyan, mint amikor a föld mélyén lassan megmozdul valami, amit még nem lehet látni.

A gyógyulás ritkán egyenes vonal. Inkább olyan, mint amikor egy régi történet rétegei lassan kerülnek felszínre. Néha azt hisszük, már túl vagyunk rajta, már megértettük, már elengedtük. Aztán egy újabb érintés, egy újabb helyzet, egy újabb emlék megmutatja, hogy még van valami ott, ami figyelmet kér. Ez nem visszaesés. A test egyszerűen csak újabb réteget enged megmutatni.

A G-pont sem úgy működik, mint egy zár, amelyet egyszer kinyitunk, és onnantól mindig nyitva marad. A G-pont inkább emlékező szövet. Őrzi az öröm emlékeit, az első vágyakat, a biztonság pillanatait. De ugyanúgy őrzi a szégyent, a kimondatlan nemet és azokat a helyzeteket is, amikor a test nem kapott elég teret ahhoz, hogy önmaga lehessen.

Amikor egy nő türelemmel kezd figyelni erre a területre, a változás nem hirtelen történik. Inkább apró jelekben jelenik meg. Egy enyhe melegség, egy finom bizsergés, egy pillanatnyi nyitottság ott, ahol korábban csak csend volt. Ezek a jelek nem célok, hanem emlékeztetők arra, hogy a test lassan visszatalál önmagához.

A női test nem gép, amelyet meg kell javítani. Sokkal inkább egy történet, amelyet végig kell hallgatni. Minden nő története más, minden test más utat jár be, és minden gyógyulás a saját idejében érkezik meg.

Amikor egy nő megtanul türelmesen jelen lenni a saját testével, valami nagyon mély változik meg. Az élvezet már nem feladat lesz, és nem cél, amelyet el kell érni. Inkább egy természetes következmény, amely akkor jelenik meg, amikor a test újra biztonságban érzi magát.

Talán ez az, amit a test mindig is várt: nem a sürgetést, nem a javítást, hanem azt, hogy végre valaki meghallgassa.

A test a saját ritmusában gyógyul. És amikor teret kap, mindig tudja az utat vissza az élethez.

Péli Ildikó.