Amikor az érintés és az érzés veszélyessé válik

A lezárt szív fájdalma! 

Vannak emberek, akiknek az érintés nem megnyugvás, hanem kockázat. Akiknek az érzésekbe való beleengedés nem felszabadító, hanem ijesztő. Nem azért, mert ne vágynának rá – nagyon is vágynak –, hanem mert valahol útközben megtanulták, hogy érezni fáj. Megnyílni veszélyes. Közel engedni valakit annyit jelent, mint elveszíteni az irányítást.

Ők sokszor egyfajta hidegség, távolságtartás mögé bújnak. Nem rosszindulatból, és nem is mindig tudatosan. Inkább azért, mert ez lett a túlélési módjuk. A távolság biztonságot ad. A kontroll megnyugtat. Egy belső szabály működik bennük "Ha nem engedem be, nem sérülök meg."

Gyakran hallani tőlük, hogy érinteni, intimitást adni, érzelmeket vinni a szeretkezésbe csak akkor lehet, ha az ember szerelmes. Hogy ha nincs szerelem, akkor nincs mélység sem, nincs igazi kapcsolódás. Ez a gondolat elsőre tisztának, sőt szépnek tűnik. De sokszor inkább egy védőfal. Egy határ, ami mögött biztonságosan el lehet kerülni az érzelmi beleengedést.

A valóság azonban sokkal árnyaltabb. Nem a szerelem teszi lehetővé a mély intimitást, hanem az, hogy valaki elérhető-e érzelmileg. Hogy képes-e ott lenni a saját érzéseiben, és meg meri-e osztani azokat a másikkal. A szerelem felerősítheti ezt, de nem hozza létre önmagában. A szeretet, a tisztelet és a kölcsönös vonzalom már önmagukban is elég alapot adhatnak egy mély, intim kapcsolódáshoz – ha a felek mernek érezni, és nem zárják el maguk elől az érzéseiket.

Az, aki nem tud elmerülni az érzelmekben, aki nem tud szeretettel érinteni, nem azért ilyen, mert hideg vagy érzéketlen. Sokkal inkább azért, mert egykor túl sok volt. Túl sok fájdalom, túl sok bizonytalanság, túl kevés biztonság. Lehetett ez gyerekkori elhanyagolás, kiszámíthatatlan kötődés, érzelmileg távol lévő szülők, bántalmazás, szégyen vagy korai veszteség, viszonzatlan szerelem. Ezek mind hagyhatnak olyan nyomot, amelyben az ember megtanulja, az érzelem túl sok. Az érintés fáj. A közelség veszélyes.

Ilyenkor az ember leválik. Nem azért, mert nem akar kapcsolódni, hanem mert a teste és a lelke már régen eldöntötte, így maradok életben. A racionalitás, a hűvösség, a távolságtartás mind eszközök arra, hogy ne kelljen újra átélni azt, ami egyszer már elárasztott.

A nehézség ott kezdődik, amikor ez a működés párkapcsolatba kerül. Mert egy kapcsolat nem tud hosszú távon érzelmi jelenlét nélkül élni. Lehet korrektnek lenni. Lehet együtt élni, programokat szervezni, akár szexelhetünk is. De ha az egyik fél nem tud érzelmet vinni az érintésbe, ha nem tud megnyílni a szeretetben, akkor a másik fél lassan hiányt él meg. Nem mindig tudja megfogalmazni, mi hiányzik, csak azt érzi, valami nincs igazán itt.

Az ilyen ember gyakran anélkül kockáztatja a kapcsolatát, hogy ezt észrevenné. Nem feltétlenül megcsalással vagy nagy konfliktusokkal, hanem érzelmi távolléttel. A másik fél egy idő után magára marad az érzéseivel. És még ha az illető "nem is csinál semmi rosszat", a hiány önmagában rombolóvá válik.

Fontos kimondani, szerelem nélkül is lehet intim kapcsolat és jó szexualitás. Ehhez nem feltétel a fellángoló, mindent elsöprő szerelem. Ami viszont elengedhetetlen, az a szeretet, a tisztelet, a kölcsönös vonzalom és az érzelmi jelenlét. Az a bátorság, hogy valaki önmagát is bele meri vinni az érintésbe. Hogy nem csak testileg van ott, hanem lelkileg is.

A gyógyulás itt nem abból áll, hogy valaki "megtanul szeretni". Sokkal inkább abból, hogy lassan, biztonságosan megtanul újra érezni. Megtanulja megkülönböztetni a múlt fájdalmát a jelen lehetőségétől. Átírja azt a belső élményt, hogy az érzelem nem veszély, hanem kapcsolat. Hogy az érintés nem elvesz, hanem ad. Hogy a közelség nem kontrollvesztés, hanem találkozás.

Ez időt kér. Türelmet. Sok belső figyelmet. Néha segítséget is. De lehetséges. Mert az érzelmi zártság nem személyiség, hanem védelem. És minden védelem mögött ott van az a rész, amely valaha nagyon szeretett volna kapcsolódni – csak nem tudta, hogyan maradjon közben biztonságban.

Ez a fejezet nem ítélkezik. Nem mondja, hogy aki nem tud érezni, rossz partner. Csak arra mutat rá, hogy amíg valaki nem tanul meg jelen lenni a saját érzéseiben, addig a kapcsolatai mindig egy bizonyos pontig jutnak el. És ez a határ nem a szerelem hiánya, hanem az érzelmi elérhetőség hiánya.

A valódi intimitás nem attól születik meg, hogy mit nevezünk szerelemnek, hanem attól, hogy merünk-e ott lenni – önmagunkkal és a másikkal – abban, ami éppen van.
És ahol ez megtörténik, ott az érintés már nem menekülés, hanem valódi kapcsolat.

Péli Ildikó

Ha érzed, hogy ezek a sorok benned is tovább rezegnek, tudd: amit itt olvastál, csak a kapu. A mélyebb rétegek a zárolt térben várnak — ott bontom ki részletesebben az összefüggéseket, a belső folyamatokat és azokat a felismeréseket, amelyek akkor születnek, amikor valóban befelé figyelsz.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott.

Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott. Oldalhoz vezető linket a peliildiko74@gmail.com

címen tudsz kérni!