1) Az egyediség szabadsága — Egy élet, ami nem sorolható be
A pillanat, amikor rájövök, hogy én vagyok a történetem
Van egy pillanat az ember életében, amikor halkan, szinte észrevétlenül megszületik benne a felismerés, hogy a keretek, amelyek addig biztonságosnak tűntek, valójában nem őt szolgálják, csak körülhatárolják. Nem az egyénről szólnak, nem a lélek árnyalatait, finom rezdüléseit akarják megérteni, hanem besorolhatóvá, értelmezhetővé, kezelhetővé próbálják tenni azt, ami valójában élő, lüktető, változó. A keretek nyelve hidegen pontos, mégis távolságtartó, mert nem emberközpontú, inkább rendszerszemléletű. Mintha valaki kívülről rajzolná körénk a vonalakat, és azt mondaná, itt a helyed, ebbe a kategóriába tartozol, ebből a dobozból látnak majd téged.
És persze tudjuk, hogy a szakzsargon, a fogalmak, a definíciók sokak számára kapaszkodót jelentenek. A beszédet, a tudományt, a kommunikációt teszik átláthatóvá, érthetővé és elfogadhatóvá. Van bennük rendszer, struktúra, keretrend, amelyhez igazodni lehet. De ettől függetlenül minden írás, minden könyv, minden elmélet csupán egyetlen emberi látószög lenyomata. Egy valaki szemüvegén átszűrt világkép, amely soha nem tudja teljességgel lefedni a másik ember belső univerzumát. Csak megközelíti, csak értelmezi, csak elmeséli a saját igazságát.
És itt kezd el feszülni bennünk valami mélyen. Az érzés, hogy mi nem akarunk belesimulni ezekbe a skatulyákba. Nem akarjuk, hogy valaki ránk mondja, kik vagyunk, honnan jövünk, hová tartozunk. Mert amit más összegzésnek lát, az számunkra inkább egy beszűkített tudat térképe. Egy csoporthoz igazított gondolkodás, ahová talán soha nem is kívántunk tartozni. És amikor ezt kimondjuk, nem arroganciából tesszük, hanem belső önazonosságból. Mert érezzük, hogy a létezésünk nagyobb, szabadabb, tágasabb, mint bármely ránk húzott kategória.
Az ember lelke nem besorolható, nem címkézhető maradéktalanul. Vannak történetek, amelyeket csak belül lehet érteni. Vannak érzések, amelyek nem férnek bele semmilyen fogalomba. És vannak életek, amelyek egyszerűen kilógnak minden rendszerből, mert nem követni akarják a kijelölt mintákat, hanem megélni önmaguk teljességét..
A valódi szabadság ott kezdődik, amikor az ember már nem mások
igazságát keresi magában, hanem a sajátját. Amikor nem egy
dobozhoz méri önmagát, hanem megengedi, hogy az élete egyedi,
zseniális és megismételhetetlen legyen. Nem a máséban, nem
összehasonlításban, nem megfelelésben, hanem a saját belső
tengelyén állva. És ebben nincs lázadás, nincs harc, csak
csendes, tiszta önazonosság. Az a pillanat, amikor rádöbbensz,
hogy a keretek csak addig léteznek, amíg hiszel bennük. Te pedig
kilépsz belőlük, mert érzed, hogy a történeted nem kívülről,
hanem belülről íródik.
Péli Ildikó
Ha érzed, hogy ezek a sorok benned is tovább rezegnek, tudd: amit itt olvastál, csak a kapu. A mélyebb rétegek a zárolt térben várnak — ott bontom ki részletesebben az összefüggéseket, a belső folyamatokat és azokat a felismeréseket, amelyek akkor születnek, amikor valóban befelé figyelsz.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott. Oldalhoz vezető linket a peliildiko74@gmail.com
címen tudsz kérni!