Személyes utószó – állásfoglalás
Az érzelmek és intimitás a szeretetnyelvek tekintetében sorozat záró része.
Ez a fejezet nem azért született, mert mindenre tudom a választ. Épp ellenkezőleg. Azért, mert volt bátorságom feltenni azokat a kérdéseket, amelyeket sokáig kerültem. A vágy és a szeretet közötti különbséget. A fellángolás és a megtartás közti határvonalat. Azt, hogy mikor kapcsolódom hiányból, és mikor valódi jelenlétből.
Ma úgy látom, hogy szeretet nélkül nincs semmi. Sem intimitás, sem kapcsolódás, sem valódi együttlét. A vágy lehet szép, izgalmas, szenvedélyes – de ha nincs mögötte tiszta szeretet, akkor előbb-utóbb elfárad, kiüresedik, és sebeket hagy maga után. Nem azért, mert rossz, hanem mert nem erre való.
Hiszek abban a szeretetben, amely nem akar elragadni, csak megtartani. Abban az intimitásban, amely nem használ, hanem kapcsol. Abban a kapcsolatban, ahol nem elveszítem magam, hanem egyre inkább önmagammá válok a másik mellett. Nem a tökéletes szerelemben hiszek, hanem az őszinte jelenlétben. Nem az örök tűzben, hanem abban a parázsban, amelyet gondosan lehet őrizni.
Ez az én mostani állásfoglalásom. Nem végleges igazság, hanem egy belső megérkezés lenyomata. Lehet, hogy idővel változni fog. De ma innen beszélek. Innen kapcsolódom. Innen szeretek.
És ha ez az írás csak egyetlen kérdést hagy maga után az
olvasóban – egy őszinte, belső kérdést –, akkor már nem
volt hiábavaló.
Mert a valódi változás mindig ott kezdődik,
ahol már nem menekülünk tovább.
Hanem megérkezünk.
Előző rész:
A megérkezés – amikor már nem keresünk, hanem jelen vagyunk
Péli Ildikó
Ha érzed, hogy ezek a sorok benned is tovább rezegnek, tudd: amit itt olvastál, csak a kapu. A mélyebb rétegek a zárolt térben várnak — ott bontom ki részletesebben az összefüggéseket, a belső folyamatokat és azokat a felismeréseket, amelyek akkor születnek, amikor valóban befelé figyelsz.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott. Oldalhoz vezető linket a peliildiko74@gmail.com
címen tudsz kérni!