Vágy és szeretet – a választás, amit újra és újra meghozunk

A választás, amit újra és újra meghozunk! 

A vágy és a szeretet gyakran ugyanazon a nyelven szólal meg, mégis egészen mást mond. Talán ezért keverjük össze őket olyan könnyen. A vágy hangos, sürgető, türelmetlen. Azt ígéri, hogy ha most megkapjuk, amit akarunk, akkor minden rendben lesz. A szeretet ezzel szemben csendes. Nem ígér extázist, csak jelenlétet. Nem követel, hanem marad. És talán éppen ez az oka annak, hogy a szeretet sokkal félelmetesebb számunkra, mint a vágy.

A vágy mindig mozgásban van. Kifelé nyúl, befelé akar tölteni. Gyakran hiányból születik, sebekből, ürességből, betöltetlen szükségletekből. Nem rosszindulatú, csak ösztönös. Nem kérdez, nem vár, nem marad. Élményt akar, intenzitást, bizonyosságot arról, hogy létezünk, hogy kívánatosak vagyunk, hogy számítunk. A vágy sokszor nem a másik emberre irányul, hanem arra az érzésre, amit a másik kivált bennünk. Ilyenkor a másik nem társ, hanem tükör. Nem találkozás történik, hanem használat – gyakran anélkül, hogy ezt észrevennénk.

A szeretet egészen más térből születik. Nem hiányból, hanem jelenlétből. Nem akar elvenni, hanem adni sem akar görcsösen. Egyszerűen ott van. Figyel. Elfogad. A szeretet nem sürget, mert nem fél attól, hogy elveszik. Nem bizonyít, mert nem kér igazolást. A szeretet nem azt kérdezi, mit kapok, hanem azt, hogyan lehetek itt veled úgy, hogy mindketten önmagunk maradjunk.

És mégis, sokan félnek ettől a fajta szeretettől. Félnek a csendességétől, a kiszámíthatóságától, attól, hogy nem lobban fel, nem sodor el, nem ragad magával. A csendes szeretetben nincs dráma, nincs folyamatos érzelmi hullámvasút, nincs állandó bizonytalanság. És éppen ezért sokan unalmasnak, laposnak, kevésnek érzik. Pedig nem a szeretet kevés – hanem az idegrendszerünk szokott hozzá a túlstimuláltsághoz. A vágy izgalmához. A bizonytalanság adrenalinjához.

A csendes szeretet tükröt tart. Megmutatja, kik vagyunk akkor, amikor nincs mi mögé bújni. Amikor nem a másik reakciója határoz meg, hanem a saját jelenlétünk. Ez sokszor ijesztőbb, mint a vágy viharai. Mert a szeretet felelősséget kér. Maradást kér. Döntést kér. Azt, hogy ne csak akkor legyünk jelen, amikor könnyű, hanem akkor is, amikor nincs tűzijáték.

A vágy gyors. A szeretet lassú. A vágy fellángol, a szeretet érlelődik. A vágy sokszor elragad önmagunktól, a szeretet visszavezet önmagunkhoz. És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol az intimitás valódi kérdése megszületik: vajon vágyból vagy szeretetből kapcsolódunk? Vajon azért érintünk, mert akarunk valamit, vagy azért, mert jelen vagyunk? Vajon a másik számunkra eszköz, vagy társ?

Szeretet nélkül az intimitás könnyen kiüresedik. A test érintkezik, de a lélek nem találkozik. Az élmény megtörténik, de nem hagy nyomot, csak fáradtságot. Ilyenkor az együttlét elvesz, nem ad. Használ, nem kapcsol. És nemcsak a másikat bántja, hanem önmagunkat is, mert minden olyan érintés, amely mögött nincs tiszta szeretet, egy kicsit eltávolít attól, akik valójában vagyunk.

A szeretet viszont megtart. Nem ígér örök izgalmat, de ad biztonságot. Nem garantálja a szenvedély állandó lángját, de teret ad annak, hogy a vágy időről időre újra megszülessen – nem hiányból, hanem választásból. A szeretetben az intimitás nem teljesítmény, hanem állapot. Nem bizonyítás, hanem kapcsolódás. Nem elragadás, hanem megérkezés.

Talán ezért olyan fontos a tudatos választás. Annak felismerése, hogy mit keresünk valójában egy kapcsolatban. Izgalmat vagy jelenlétet? Fellángolást vagy megtartást? Élményt vagy találkozást? Ezek a kérdések nem ítélkeznek, csak irányt mutatnak. Mert nem minden vágy rossz, és nem minden szeretet könnyű. De ha nem teszünk különbséget, újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk.

Ez az én mostani megértésem. Nem végleges igazság, hanem egy állomás. Ahogy változom én, változhat ez a gondolat is. De ma úgy látom, hogy a vágy lehet kapu, de a szeretet az otthon. A vágy fellobban, a szeretet megtart. És ha választani kell, én azt választom, ami nem elvesz tőlem, hanem visszaad önmagamhoz.

Péli Ildikó

Ha érzed, hogy ezek a sorok benned is tovább rezegnek, tudd: amit itt olvastál, csak a kapu. A mélyebb rétegek a zárolt térben várnak — ott bontom ki részletesebben az összefüggéseket, a belső folyamatokat és azokat a felismeréseket, amelyek akkor születnek, amikor valóban befelé figyelsz.
Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott.

Ha hívást érzel, szeretettel várlak ott. Oldalhoz vezető linket a peliildiko74@gmail.com

címen tudsz kérni!